Csordásvölgy a Bükk hegységben, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Cserépváralja és Tard községek között található.
Közvetlen szomszédunk a
Bükki Nemzeti Park, a tanyát három oldalról erdő, az út felől pedig egy szántó
határolja. A völgyben fekvő két hektáros tanyára 2004. tavaszán költöztünk,
miután elhatároztuk, végleg szakítunk a nagyvárosi élettel. Persze az átmenet
nem volt ilyen éles, hiszen akkor már sok éve nem voltunk budapesti lakosok.
Az M3-as autópálya csak 20
km-re van, itt azonban a hegyekkel, erdőkkel körbevett tanyán minden nap úgy
érezheti az ember, mintha nyaralna... :-)
Mikor párom és én megismerkedtünk, mindketten a Soproni Erdészeti Egyetemre jártunk (ma már Nyugat-Magyarországi Egyetem...) ahol vadgazdálkodást tanultunk. Már akkor úgy gondoltuk, hogy csak olyan helyen érdemes élni, amit igazán tudunk szeretni.
Csordásvölgy ilyen hely…
Vadgazda mérnökként én csak
másfél évet dolgoztam, Kristóf jelenleg is hivatásos vadász.
Mikor tanyát kerestünk, már tudtuk, hogy mangalicákkal akarunk foglalkozni, mert az állattartásnak
csakis a természetközeli formája vonzott. A mangalica pedig egy olyan ősi
háziállatfajta, ami remekül bírja a szabad tartást, ezért nem kell olyan életre
kényszerítenünk állatainkat, amit magunknak sem kívánnánk.
Honlapunk elsősorban
mangalica tenyészetünkről és szolgáltatásainkról, illetve termékeinkről szól.
Tanyánkon rendszeresen fogadunk
kiránduló csoportokat, akik megkóstolhatják termékeinket, vagy mangalicából
készült ételeinket. További részletek a vendéglátás és a termékeink menüpontban…
Ha Ön élő állatot szeretne vásárolni, tekintse meg a tenyészállatok, hízók menüpontot…
Honlapunk másik részében
megismerhetik kedvenceinket, bemutatjuk kutyatenyészetünket, a Szélvigyázó-Garabonciás mudi kennelt.
A kedvenceink menüpont alatt bemutatjuk a velünk élő állatokat, akik nélkül Csordásvölgy nem lenne olyan varázslatos…
Köszönjük, hogy megtekinti oldalunkat, jó nézelődést kívánunk!